Laura Csokoládé - iskolásoknak és óvodásoknak
Csokológia!
Kedves Pedagógusok!
Van egy tantárgy, amit még nem vezettek be az iskolákban, pedig minden diák jelesre teljesítene belőle.
Csokológia!
A jó hír, hogy mi már megtartjuk az órát! ;)
Másfél órára a gyerekek csokoládékészítő mesterekké válnak. Megtanulják, hogyan lesz a folyékony csokoládéból igazi finomság, miközben alkotnak, nevetnek, díszítenek, kóstolnak, és a végén természetesen a saját készítésű csokoládéikat is hazavihetik.
Nálunk nincs dolgozat. Nincs felelés.
Maximum annyi, hogy ki bírja megállni, hogy ne egye meg az összes csokit még a program közben. (Ez eddig még senkinek sem sikerült tökéletesen.)
A foglalkozás során fejlődik a kreativitás, a kézügyesség, a türelem és az együttműködés – mindez úgy, hogy a gyerekek észre sem veszik, mert éppen remekül érzik magukat.
A program időtartama: kb. 1,5 óra.
Ideális osztálykirándulásra, jutalomprogramnak, projektnapra vagy egyszerűen csak azért, mert egy kis csokoládé néha többet ér ezer piros pontnál.
Mi biztosítunk minden alapanyagot és eszközt – Önöknek csak a gyerekeket kell elhozniuk. (És talán egy-két üres táskát, mert a csokoládék haza szeretnek utazni.)
Szeretettel várjuk az osztályokat egy édes, élményekkel teli kalandra!
Programcsomagjainkat és aktuális árainkat szívesen elküldjük privát üzenetben.
Ajánlatot kérhetnek:
📧 e-mail címen: info@lauracsokolade.hu
💬 Facebookon: Laura Csokoládé Műhely Messenger felületén.
Csomagjaink között szabadon válogathatnak szezonális programjaink közül – például Halloween, Mikulás, Szaloncukor és Húsvéti csokoládékészítő foglalkozások –, valamint csokinyalókás és figurás csokoládékészítő programjaink közül is, így könnyen megtalálhatják az osztályukhoz leginkább illő élményt.
📍 Könnyen megközelíthető helyszín
Sébe biztonságos kerékpárút vezet, így hozzánk kényelmesen érkezhetnek biciklivel, gyalog vagy akár autóbusszal is.
A buszmegálló közvetlenül a házunk előtt található, így a csoportok számára a közlekedés egyszerű és kényelmes.
A csokoládékészítő program után sem kell rögtön hazasietni! Sében egy remek játszótér és egy nagy focipálya is várja a gyerekeket, ahol levezethetik az alkotás izgalmait és még egy jót játszhatnak, mielőtt hazaindulnak.
